Atilla fejedelem ébresztése!

Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”.

attila-41http://www.youtube.com/watch?v=8AmFXcaKiPE

HUN-empire

Fohász Atilla hunok királyáhozChronicon_Pictum_P016_Attila_és_Leó_pápa

Ó Atilla,Bendegúz vére, hunok nagy királya
Reszketett Európa kardod,ha látta
Félt tőled nap Kelet és nap Nyugat
Reszkettek tőled mind a nagy birodalmak
Most kellene jönnöd,szólítanálak
Nagy szüksége van a nemzetnek
Fiai földön futóvá váltak !!!!

Múlt században nyögtük
A háborúk vérontását
Nemzetünk szétdarabolását
Elmúlt a nemzet harcokkal tele százada
Még sem lett könnyebb,jött a nyugat hada
Mert bankok hada zúdul most az új korban ránk
Eladták földjeink,gyáraink enyészetté vált,
Úgy jártunk,mint Kőműves Kelemen
Mit eddig építettünk,eladták,lebontotta idegenatilla_nagykiralyunk

Most már csak gyötrelem ifjúságunknak az élet
Amit mi megdolgoztunk idegené lett
Hátát tartja az öregek megrokkant hada
Nem lesz ki öregségükben gyámolítana
Nehéz sorsunkban demokráciát hazudnak
Elveszik kulcsát a nincstelen otthonoknak

Pedig itthon is lehetne élni,összefogni
Megmaradt földjeinket szorgalommal megmunkálni
Pártok száma már több,mint az ember
Mindegyik csak uszít,dolgozni nem megy
Külhonból csak saját népét bántja
Nyugalmat a nemzet,sehol nem találja
Fogy a nemzet,de hogy jut előre
Jó lenne,ha az ifjúság maradna,ne csak menekülne

Hitünk az még megmaradt,amit ránk hagytakatilla_the_sword_of_god
Abban bízunk van még hite a magyarnak
Reményünk az halovány,de ha összefogunk
Nem veszünk el,talán előbbre jutunk
Távozó ifjúságunk,majd csak haza találnak
Mielőtt más országba szolgává válnak
Hit ,remény,szeretet és béke
Ezt kívánom,hogy eljöjjön a nemzetre
Ebben az évben.
Mert megérdemli a magyar nemzet
Kinek oly hős fiai voltak,mindenki rájuk feltekintett
Talpra álljon,s jobb legyen a sorsa
A nap örömmel térjen e hazán nyugovóra.

2O14.O1.O7.Mosonmagyaróvár
Dáma Lovag Erdős Anna

ÁLDOTTAK LEGYETEK MAGYAROK, ATILLA NÉPÉNEK ÖRÖKÖSEI!
J.J. Modi indiai történész, hun-kutató rövid beszéde 1925-ben, amikor Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kitüntette őt. (Zajti Ferenc festőművész, magyarságkutató társa és barátja volt, az eredeti angol szöveget Zajti Ferenc fordította magyarra)

A magyarság életében ünnepnappá emelkedett az a nap, amikor Horthy Miklós meghívására, 1925-ben hazánkba érkezett a világhírű hindu tudós, Dr. J. J. Modi, aki óriási tömeg jelenlétében tolmácsolta India üdvözletét, majd előadást tartott „A régi magyarok nagyságáról, viselt dolgairól, faji őserejéről” címmel. Ebből az előadásból emeltük ki azt a részt, amellyel leghatalmasabb fejedelmünket, Atilla fejedelmünket, „az Isten Ostorát” kívánom bemutatni és jellemezni: Idézem:

„Áldottak legyetek magyarok, Atilla népének egyetlen örökösei!
Félszázados tanulmányaim meggyőztek arról, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak, s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottai.
Így a magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és nagylelkű is volt, amit Róma alól történt visszavonulásával a legcsodálatosabb módon bizonyított be.

Tudják-e önök, hogy a világtörténelem legnagyobb alakjait, összehasonlíthatatlanul legnagyobb hadvezéreit, legnagyobb államépítőit és államszervező zsenijeit önök, magyarok adták?

Tudják-e önök, hogy Atilla hadvezéri nagyságához képest a történelem többi nagy katonai héroszai: egy Cyros, egy Nagy Sándor, egy Hannibál, egy Julius Caesar, egy Napóleon elenyészően kicsi figurák?

Ki volt a világtörténelem folyamán, Atillán kívül, aki a kínai nagy faltól egészen az Atlanti-óceánig terjedő két világrészt átfogó, roppant területet tudott uralma alá hajtani?

De volt-e Atillán kívül a világtörténelemnek még egyetlen zsenije, aki hadvezéri tehetségével megszerzett és megalapított két kontinensnyi birodalmat nemcsak meghódítani, hanem megszervezni, élő organizmusban összefogni, törvényekkel szabályozni, renddel fenntartani tudta volna?

És ezt a szinte emberfeletti, emberen túli nagyságot, ezt a minden idők legnagyobb tehetségű katonáját és államférfiját önök, magyarok adták a világnak!
És én, az egyszerű öreg hindu ember büszke vagyok arra, hogy ezt most önöknek elmondhattam és meghajthattam személyesen is az önök nagyszerű fajtája előtt az elismerés zászlaját.
Mert ez a faj, amely egy Atillát tudott produkálni, magából kitermelni, olyan érték és olyan erő, amelyet ideig-óráig érhetnek ugyan leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből táplálkozva megújulhat százszor és ezerszer, s amelyet végleg elpusztítani nem lehet soha!

A magyarok mindig az első faja voltak a világnak s azok is maradnak mindvégig, a történelmi idők jó és balsorsán keresztül.”

Posted in Atilla Király | Tagged , , , , , , , , , | 1 Comment

Az utolsó táltos

Waas_AlbertAz utolsó táltos
Magyar monda,
Wass Albert nyomán

taltosBadacsony vén hegyén, a Balaton kék vize fölötti bazaltszikláinak üregeiben, barlangjaiban sok-sok száz évvel ezelőtt itt rejtőzködtek az Öreg Ősten utolsó hűséges szolgái és ide menekült az utolsó magyar táltos is.
Sok éven keresztül élt itt barlangokban, bujdokolva a papok és német-bizánci lovagok elől. Rejtekhelye feltáratlan maradt és az Öreg Ősten hű szolgájára senki sem talált rá. A táltos már nagyon megöregedett, elhatározta, hogy elhagyja Badacsony hegyének hű védelmét és a nyugati gyepük világát elhagyva biztonságos helyre megy.

Egy szép, napsütéses téli reggel elhagyta búvóhelyét és elindult, át a Balaton vastag jegén, gyalog, nyugodtan, békésen. Tarisznya vállán, őseitől örökölt módon elkészített szárított hús és pogácsa, tűzgyújtó szerszáma. A hóna alatt vitte kincsét, amit élete árán sem adna, cserzett bőrbe csomagolva.

A tihanyi apátság őrszeme a tó jegén meglátta a magas szikár öregembert és riadóztatta a zsoldosokat. Szemük előtt lebegett a veszprémi Gerhard úr által kihirdetett vérdíj.

A tihanyi zsoldosok állig fegyverzetben, csörömpölve eredtek az öreg táltos nyomába.

Az öreg hallotta, de nem fordult hátra. Ha táltos lován lenne, akkor nem érnék utol! De az öreg nem gyorsított, nem fordult meg, csak ment és ment a saját nyugodt, biztos tempójában. Tudta, hogy élete Isten kezében van és nem ember szándékában.

A távolság csak csökkent és csökkent az üldöző zsoldosok és az öreg táltos között.
Az Öreg Ősten nem hagyta cserben hűséges szolgáját, hatalmas recsegéssel, ropogással beszakította a Balaton jegét a zsoldosok alatt, kik mind odavesztek. Az öreg biztos léptekkel ment tovább! „Hála néked és áldás, vizeknek Ura!” mormogta.

A nép hálából emlékezik az Öreg Táltosra, a jég ma is sokszor megreped, és ezt azóta rianásnak nevezik.

taltos2
Aznap halászok adtak szállást, ételt, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek. Tavaszra az Alföldet is elérte, ott a pusztai népek, testvérként vendégelték meg. Marasztalták, de az öregnek tovább kellett mennie, Keletnek.
Szíve húzta, csak húzta.
Elérte Erdély hegyeit. Melegség öntötte el, de lábai és teste nem bírta, összeesett. Egy kunyhóban tért magához. Egy asszony hajolt fölé.

– Ki vagy te, asszony? – kérdezte az öreg táltos.

– Látó vagyok, népünket gyógyítom, anyámtól tanultam – felelte a rimaasszony.

Az öreg féltette az asszonyt, mert úgy tudta, boszorkánynak kiáltják és elégetik. De a rimaasszony megnyugtatta :

– Régen nem, Kálmán király törvénybe iktatta, hogy boszorkányok nincsenek!

Az öreg megnyugodott, majd hozzátette :

– Áldja őt a Magyarok Istene!

Az öreg táltos békében maradhatott így a rimaasszonynál tavaszig.

De az öregnek mennie kellett, át Erdélyen, a Maros völgyén. Ment patak partján, hegygerincen, míg nem a hegyek és a fák az Égig nem értek. Ez Székelyföld! Az öreg táltos hazaért!

Az öreg táltos pár évig élt a székelyek között.
Észre sem vette, hogy ősi hitét, vallását ismerik a Székelyek, akik nem felejtenek és hittérítő kereszténység nem térítette el őket.

Őrzők voltak ők.
Ősi szokás szerint bocsánatot kértek a fától mikor kivágták, s állattól mikor elejtették.
Áldomást ittak, az első loccsantást az Anyaföld kapta, a tüzet földdel oltották el.
Ismerték őstörténetünket, megőrizték rovásírásunkat. Vasárnaponként lementek fa templomaikba hogy a szeretet vallása szerint hallgassák Jézus cselekedeteit.
Az Öreg Őstenük mindannyiukat egyformán szereti.

Az öreg táltos érezte, hogy hívja magához az Öreg Ősten. Kiválasztotta a Székelyek közül a legrátermettebbet, a legbölcsebbet, a legbátrabbat.

Felvitte a Székelység legmagasabb hegyére, minél közelebb Őstenéhez. Alattuk a fenyvesek, patakok, rónák, a dolgos magyar népek. Lábuk ősi földön, fejük az Égben. Ketten voltak, az Öreg Őstenen kívül senki sem hallotta szavaikat, senki sem láthatta őket.

Az öreg táltos lassú, nehézkes mozdulatokkal kicsomagolta a cserzett bőrbe tekert titokzatos tárgyat. Nem szólt, némán, nyugodtan tette. Egy kardot vett elő, markolata aranyból, pengéje fényes mint a nap. Ősi rovásírás rajta.

– Isten kardja! – kiáltott fel a Székely, ki ismerte a rovásokat.

attila_kardja2

– Géza fejedelem úr óta őrizzük, sok elődöm életével fizetett érte, de rejtekhelyét nem árultuk el.

Az öreg Táltos átadta Isten kardját a Székelynek, azzal, hogy minden évben egyszer a magas hegyre vigye fel, ott bontsa ki, tisztogassa meg és csavarja tiszta ruhába, hogy ha pedig az ő ideje is lejár, gondoskodjon új őrzőről.

A Székely átvette a kardot, fejet hajtott, és így szólt:

– Esküszöm az élő Egyistenre, a napra, a holdra, a vizekre, a szelekre a szent földre, hogy Isten Kardját életem árán is megőrzöm. Földanya ne fogadja be testemet, Vízapa lökjön ki magából, lelkem legyen átkozott, ha esküm megszegem.

Így volt ez évszázadokon át. A Székely nép azóta sokat szenvedett, de Isten kardjának gondját viselik. Esküjüket őrzőről őrzőre elmondják, pontosan úgy, ahogy azt az első őrző székely tette.

utolso-taltosIsten kardja ma is ott van náluk, az utolsó Táltos akaratának eleget téve. Egy székely, ismeretlenül, névtelenül egy évben egyszer eltűnik székelység legmagasabb hegyén, hogy eleget tegyen fogadalmuknak.

Minden őrző tudja az utolsó táltos búcsúszavait :

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”.

Posted in Táltos | Tagged , , , , , , , , , , , , | Leave a comment

Atilla és az egységes hun-magyar Európa gondolata

Atilla-KiralyunkNapkirály volt Atilla és nem fosztogató.
Atilla önmérséklete Róma kapujában olyan szellemi fölényt takar, amivel azóta sem tudott a nyugati történetírás megbirkózni. Jutalmul barbár fenevadként tartják számon és a kisgyerekeket riogatják vele. Ők nem tudják, neki Róma csak egy állomás volt az egységes magyar Európa megteremtésének útján. Azóta sem volt igazi európai politikus, aki hozzá mérhető lenne. Szakrális királyaink égben fogant végtelen hatalma, melyet népükért használtak, fényévnyi távolságokra volt a barbár nyugatiak Róma romjaiba kapaszkodó hatalomőrületétől. Ma már körvonalazódni látszik az is, hogy a Római Birodalmat úton-útfélen segítő hunok Atillával sokkal messzebbre néztek, mint ahogy azt ma tanítják.

Aki most legyinteni akar, halassza későbbre: bizony mindkét Római Birodalom adófizetője volt Atillának, mégpedig igen nagy tételben, ugyanakkor a hunok élelmezték őket.

Ez úgy volt lehetséges, hogy az eurázsiai búzatermő öv mind a hunoké volt, hatalmas hajóparkjuk pedig e termény szállításával foglalkozott. Badiny ez utóbbi megállapításainak természetesen megsemmisítően romboló hatása van az eddig hangoztatott, nomád – értsd: primitív és barbár- életmóddal fémjelzett előtörténeti elképzelésekre. Hogyan is tudhatnának primitív barbárok kontinensnyi méretekben búzát termelni és szállítani? Pedig ezt tették.

Ami itt a legdöntőbb érvnek tekinthető a szkíták, hunok, avarok, Atilla, Baján és később Árpád mozgalma körül, az a felismerés, hogy a Kr. e. 1200 táján indult hun háborúk Kínától Rómáig a rabszolgatartó társadalmak szétzúzását célozták. A rabszolgatartók borzalmas irtást végeztek Európa magyari földműves őslakói között. Felszabadítottak szinte minden (rokon) népet Eurázsiában és egyúttal felszámolták a nagy ókori rabszolgatartó társadalmakat. Hogy miért tettek volna ilyet? Mert ők tudták, hogy egész Európa földművesei, az őslakók, a Kárpát-medenceiek, a kelták nyugaton és a szkíták, szarmaták keleten mind az ő népük és a reájuk telepedők nyomása alatt nyelvüket és nemzetüket készültek elveszíteni. A harcias nagyállattartók, a rettenthetetlen katonák jöttek felszabadítóként vissza földműves testvéreik hívására, és a nagy munkát el is végezték. A szlávokat sem ajándékképpen szabadították fel, hisz kőztük is rengeteg őshonos földművelő készült felszívódni és elveszíteni nyelvét. Nem csoda hát, hogy a “horrortörténelem” – (a tanított köztörténet) – írói minden hunban, de legfőképpen Atillában szörnyeteget szeretnének láttatni, hisz az ő népeik jólétét tönkretette Atilla. Nekik valóban a Flagellum Dei, Isten ostora csapott végig a hátukon. Nekünk viszont Atilla második nagy királyunk, népünk megmentője és újraegyesítője. Európának pedig akár Catalaunummal, akár nélküle, döntő változásokat hozott. Az addigra megváltozott tudatú nyugat-európai magyari leszármazottakat nemzetünkbe visszahozni már nem tudta, de a földrésznek e részét is felszabadította. Különös módon az akkor felszabadult Nyugat-Európa, amely akkor frank név alatt kezdett új életet és egyesítette nyers erőit, a bukott Római Birodalom eszménye helyett nem talált jobbat. Még különösebb az, hogy szinte Bismarckig tovább élt a Birodalom iránti vágyódás ezen a tájon. Hogy ez Róma “zsenialitását”, vagy az utódok gondolati sivárságát bizonyítja-e inkább, majd megválaszolja valaki az eljövő generációkból.

nemzeti-dal

Vesztésre áll már a népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem lehetett egyszerre a dominósor két végén, amikor valójában ki sem mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait meglehet, egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak eddig már könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján is, amit itt sikerül felemlíteni, az ő történetüket is újra kell írni. A rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi egyenjogúságát. Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak romjain maradt egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése.

Arra mindenesetre maradt energiájuk, hogy egykori “dicsőséges” történelmüket úgy írják meg, hogy abból ne derüljön ki a valóságos ókori történelem és saját bűneikért a sommásan barbárnak nevezett népeket tegyék felelőssé. A “barbárok” istene, műveltsége, tudása ma is fénylik. Többek közt mi magunk is emiatt lettünk “betolakodók” saját őshazánkban, ez a “jutalom” kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét nézve megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti tények cáfolják, de a magyar szellemiség sem engedte meg ilyen tett elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg senki, akár van erre “írott” forrás, akár nincs.

A hun kérdéskör tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek, valószínűleg nem véletlenül, ők a hunok “indogermánságából” kiindulva szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék megléte azt mutatná, nem is olyan rossz a hurok származása. Szerintem azonban rossz úton járnak, ha a hunok indogermanizálásán munkálkodnak, mert az Atillával és a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek azokra a területekre összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és Svájcban, ez pedig nem indok arra, hogy a fehér hunokat – akik Ammianus Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek volna, mint az alánok – egyszerűen germánnak jelentsék ki. E kérdések megválaszolását bízzuk azokra, akik ezt felvetették. Ami azonban mindenki számára megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk tehát a kis nép – kis történelem, nagy nép – nagy történelem téveszmét most így együtt, mindannyian.

Atilla-kiraly

Kazahsztán fővárosában található Atilla Királyunk szobra! Vajon hazánk fővárosában miért nem állítottak szobrot II. Királyunknak?

Az örökség bemutatása
Néhány szobor is hiányzik még Magyarországon.
Kik és mik is lennének ezek?
Nimród, Tudó, Lugalzagasi, Ur-Nammu, Nagy Arszák, Berozamad, Atilla, Baján, Opos, Ügek, Emese, Álmos, Nagy Árpád és fiai, a Turul, mint jelképe az új fénynek, a téli napforduló ünnepének (sumirul Tur-Ullu) és talán még találhatunk jeles magyar személyeket, akik példája méltó az utódok tiszteletére. Van már újra hely is a nagy elődök számára, Ópusztaszernek hívják. Az embernek szinte vissza kell fognia magát, ha arra gondol, mi minden hiányzik még Ópusztaszerről, mit kellene még ott felépíteni és láttatni, tanítani és megmutatni, mert irdatlan a bemutatni érdemes anyag. A sumirok szekere, a fokos népének jelképei, a magyarok istene -a Nap – megörökítése, az aranyszarvas, a párduc, az oroszlán, a kos, Én-Lil ligetének lakói, Tündér Ilona – Dingir Mama és a többiek, a Tündérkert lakói, népeink családfája, a népeink által belakott világ bemutatása, népművészetünk emlékei és jelképei, a történelemelőttiben fogant jelképek bemutatása, tanítása mind az elkövetkezők feladata. Eljött az ideje annak is, hogy a romantikus lovasmesékkel is leszámoljunk. Tekintsük ezentúl a lovat-minden tiszteletünk, szeretetünk és vonzódásunk mellett – egyszerű közlekedési eszköznek, harci társnak.

Vajon hány magyar várost építettek fel eleink, a kelták, hunok, pártusok, avarok és szkíták, mielőtt hazajöttek volna? Tízet, százat, ezret? Ki lehet olyan tudatlan, hogy Padányi óta összekeveri a nomád és a primitív fogalmait? El tudná-e készíteni valaki e városok makettjeit és Ópusztaszeren bemutatni? Várunk még arra az emberre is, aki a gondolatot, szellemet, hitet megtestesíti népünk évezredeiből legalább úgy, ahogy azt a szkíták tették végtelen alkotókészséggel tonnaszám készült aranyműveiken. Itt talán jut hely azoknak a testvérnépeknek is a Népeink parkjában, akiktől elszakadtunk és feloldódtak Kelet és Nyugat új népeiben, és akik közül néhányan a fehér Magyarországon találtak menedéket maradványaik túlélésének biztosítására és talán a besenyőknek is, akik évszázados küzdelmekben morzsolódtak fel keleti határainkon kívül Bizánccal vívott élethalálharcukban, minket is védve egyúttal, és azoknak is, akik korábban olvadtak fel a magyar név alatt az elmúlt évezredekben. És nem biztos, hogy üldözött népnek kell magunkat képzelnünk. A hely, ahol élünk- a hallatlan stratégiai jelentőségű Kárpát-medence – rengeteg népnek keltette fel érdeklődését és akarta birtokolni saját túlélése vagy éppen hatalma támasza biztosításának érdekében. Megvívtunk mindegyikkel tehetségünk szerint.

Nem elég magunkat meggyőzni új történelmünkről. Meg kell győzni a világot is róla hatásosan és érthető formában. Folyamatosan és állandóan, nem fáradva, minden lehetséges módon. És ahogy Kemál Atatürk megújított török őstörténetével is könnyen megbarátkozott a világ, bízvást számíthatunk mi is erre. Ráadásul nyertünk egy sereg rokont is Európában azok után, hogy eddig mást sem hallottunk, mint a magyarok nagy magányosságát e földrészen. Sőt, Európában majdnem mindenki rokonunk őseink elkeveredése okán, még ha ma nem is hiszik el mind. Az indogermanizmus és finnugorizmus széthullásával eltakaríthatók már a korlátok Európa őstörténetének újraírása elől is. Újabb ismereteinket is beleépítve mi is megérdemelt helyünkre kerülünk végre.

Forrás és az egész tanulmány:

http://www.angelfire.com/realm3/hmult1/konyv3/mostaa.htm#r007

Posted in Atilla Király | Tagged , , , , , , , | 1 Comment

Atilla a Hunok fejedelme

Atilla
Itt az ideje tehát, hogy megismerjük ATILLA nevének helyes értelmezését, mert ez az értelem megmagyarázza Atilla ,Jézus – hitűségét” is.

A nevét tehát így kell írni
– két “L” betűvel ATILLA.

Ugyanis ez a sumer nyelvtani szabályok szerint való, ahol “A” jelentése “víz”, mint eredetforrás és átvitt értelemben “tudás”.

(Példa erre E-A jelentése, a tudás temploma.) “TIL” jelentése “élet” és a hozzá ragasztott “LA” a határozó névutórag, amit ma névelőként használunk, mint “A” és “Az”.

A-TIL-LA jelentése tehát: az életet adó élet vize.

Az “élet vize” kifejezés pedig igen közel hozza Jézus Urunkat, hiszen Ő mondta így:

Valaki pedig azon vízből iszik, melyet én adok neki, soha meg nem szomjúhozik, hanem ez a víz örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ôbenne. “( János 4: 14.)
ATILLA tehát azért kapta ezt a nevet szüleitől, mert ők ”Jézushitűek” voltak, de azért is, mert a táltosok meglátták a gyermekben a jövendő hatalmas urát, uralkodóját. Ezt a “Jézus hitet” ma vallásnak nevezzük.

A hunok birodalma igen nagy volt és még hatalmasabb nagy királya – Atilla – népének vallását követte. Azt mondhatjuk tehát – mai kifejezéssel-, hogy a HUNOK “keresztények” voltak. A korabeli történészek mindent leírtak. Így például a “Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum” írja: “az evangéliumhirdettetik a szkíták és a dákok között”. (30,2,92-93.)Tovább!

A V. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán: a hunok. Élükön a kiemelkedő hadvezér, Atilla állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot – és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és küldetéstudatával saját képére formálta a történelmet.

Tíz esztendő telt el azóta, hogy Urkon fia, Györk, a sérült lábú üsző nyomán rátalált az Isten kardjára. Tíz esztendő óta villog ez a kard Atilla fejedelem kezében, s vele a hunok hatalma alá hajtotta a fél világot: a Volgától a Rajnáig, az Al-Dunától a Balti-tengerig. Györk a király udvarában szép szál legénnyé serdült.

Megtanult ló hátáról visszafelé nyilazni az ellenségre, tülök szavára futást színlelni, majd hirtelen oldalt kanyarodva visszavágni. Kardja, kopjája közelharcban félelmetes fegyvernek bizonyult. S ha valaki mindebben kételkedett volna, csak reá kellett nézni: sebhelyektől barázdált arca bárkit meggyőzött arról, hogy ez a legény bizony nem kapkodta a fejét ott, ahol sűrűje volt a csatának. Most ott áll őrségben, egy halom tetején, Róma fölött. Lába előtt az ,,örök város”, annak a birodalomnak a szíve, amellyel tavaly mérte össze hadai erejét a hunok királya, akit ,,Isten ostora” néven emleget a megrémült fél világ. Igen, egy éve volt, amikor két világ megszámlálhatatlan hadserege megütközött a catalaunumi síkon. Másfél százezer ember esett el ott, mégsem derült ki: melyikük az erősebb. Atilla annak az éjszakába nyúló rettentő csatának a végén harci szekerekkel sáncoltatta körül táborát, s középen máglyát rakatott, hogy azon eméssze el magát inkább, mintsem hogy a rómaiak fogságába kerüljön. Az Aetius vezette római sereg azonban kereket oldott az éj leple alatt. Györköt erre a csatára holta napjáig emlékeztetni fogja az a hosszú forradás, amelyet a testén visel. Rettentő volt a csapás, nem tudta megvédeni tőle még börzekéje sem. Hanem aki azt a csapást mérte, már rég odaát, a túlvilágon várja, hogy a hunok hite szerint szolgálhassa őt. Györk pedig itt áll Róma fölött. Talán újabb csata hajnalán, amely Atillát végleg a világ urává teszi. Eszébe jut a tegnap esti tábor tűznél hallott igricének Atilláról, akinek testét nem fogja fegyver. S legutóbbi diadaláról, Aquileia elfoglalásáról, ahol ö maga nem lehetett ott. Már-már úgy tűnt, hogy a falak és az elszánt védők bizonyulnak erősebbnek, s a világverő Atilla hadainak vissza kell vonulniok a vár alól. De a fejedelem egyszer csak észrevette, amint egy gólya csőrében hordja ki fiókáit az ostromlott városból.

– Nézzétek csak! – szólt ekkor a fejedelem.
– Ez az oktalan állat érzi már, hogy megszámláltattak Aquileia napjai.

S parancsot adott: szedjék le a lovakról a sok ezernyi nyerget, temessék be velük a vár védősáncait. Így aztán közelebb vonhatta a falakhoz az ostromgépeket, a nyílvetőket, s egy végső rohammal bevette a várost. Most itt vannak Róma falai alatt. A hatalmas hun sereg körbezárta a várost. Hogy is mondta az az ősz püspök, aki Catalaunum felé vezető útjukban megnyittatta előttük városa kapuit:

– Ha valóban te vagy “Isten ostora”, meg kell hajtanunk fejünket az Ö akarata előtt! Attila pedig akkor parancsot adott, hogy abban a városban senkinek egy haja szála se görbüljön meg. A fölkelő nap már megvilágítja Róma falait. Odalent egyszerre megkondulnak a város harangjai. Aztán megnyílik a főkapu, és fényes papi segédlettel kilép rajta maga Leó pápa. Kettéválik előtte a hunok tábora. A menet ott halad el alig néhány lépésnyire Györktől. S a főpásztor, kezében magasba tartott kereszttel, egyszer csak ott áll Atilla előtt.

– Nagy király! – s hangja messzire szárnyal a sokaság fölött.

– Te, kit a népek Isten ostorának mondanak! Ki legyőzted eddig minden ellenségedet! Tudjuk, Isten küldött téged bűneink miatt, büntetésül. De halld meg: te magad is Isten szolgája vagy. Isten pedig most azt akarja, hogy ez a város megmaradjon! Atilla hallgatja a főpásztor szavait, de másra figyel: Leo pápa feje fölött csodálatos alak lebeg, aki óvón terjeszti ki karjait Róma városa fölé. A hun seregben s a város falaira kigyűlt nép között végigmorajlik a csodás jelenés híre.

Atilla érti az égi jelet. Meghajtja fejét a nálánál is hatalmasabb akarat előtt. Parancsot ad: a hun sereg fölkerekedik Róma falai alól és visszaindul a Duna-Tisza tájára. Isten ostora ekkor aratta legnagyobb győzelmét: önmaga fölött.

Atilla fejedelem, királyról bővebb információt ITT talál!

Posted in Atilla Király | Tagged , , , , , , , , , , , | 8 Comments